Szemek mennyek, lebben madár-pihe pilla,
Szavam reszket, s amin játszom lant el-elillan.
Jön a sötét borúsan, vérbe fagyott habok az alkonyégen,
De az éj csendes tündértánc, leple alatt megbújik a románc
És a hold most álmot lapátol, mint virágport szemedre,
Valamit be akart vallani, de tervét már ködfelhőbe temette.
Vagyis inkább takarta, puha égi dunyhába,
Édes tejszínhabok fölkevert nyugalmába.
S most hullik a nyár, és az erdő reszket,
Tépett rongyával integet utána,
Szép mosolyod íze ezer édent vesztett
Szürke kockasziklák közé bezárva
Bár szürkülnek a nappalok és tolongnak az éjszakák,
S messze lettünk te meg én a szép álmoknak melegén -
Sorom sokszor langyos, de hidd el, nem vagyok meleg én
Csak akarom, hogy tudjad, s közben meg ne unjad,
Hogy mit nekem a hajnal, ha szemcsillagod láthatom,
S két mandulád közét ajkammal csókolhatom?
Érnek engem utamon hegyek, hidak, mese-ingerek,
De fejemben most is csak tündér sugáraid keringenek.
Recent comments